Honlapunk célja és tartalma

From Projekt
Jump to: navigation, search

Civertan pikt honlapcel.jpg Honlapunk célja

Honlapunk célja, hogy összegyűjtse, rendszerezze, tömörítse és jól áttekinthetővé tegye a fekete-, szürke- és rejtett gazdasággal kapcsolatos tanulmányokat, jogszabályokat, társadalmi tapasztalatokat és az eddig ez ellen tett kormányzati intézkedéseket; valamint hogy bemutassa a feketegazdaság ellen küzdő intézményeket és értékelje az eddigi eredményeket.

Honlapunk célja az is, hogy az összegyűjtött tényinformációk felhasználásával és egy valós társadalmi párbeszéd megvalósításával új alternatív megoldási javaslatokat is kidolgozzon a gazdaság kifehérítése érdekében.

A fekete- és szürkegazdaság témakörét tágan kívánjuk értelmezni. Nem kizárólag az adócsalás és adóelkerülés témaköreivel kívánunk foglalkozni, hanem minden olyan jelenséggel is, amely valamely gazdasági szereplő megtévesztésére irányul (erkölcsi kockázat), vagy amely kapcsán járadékvadászat jelentkezik (korrupció), vagy valamilyen potyautas jelenség vagy externália lép fel. Például:

  • fogyasztók vagy üzleti partnerek megtévesztése, félretájékoztatása, szerződésszegések;
  • korrupció és a közbeszerzések problémái;
  • piaci erőfölénnyel való visszaélés, politikai protekcionizmus, monopol- és oligopol problémák;
  • környezetszennyezés;
  • stb.

Tartalom

Tartalomlista
Alap Civertan pikt alapfog.jpgAlapfogalmak · Civertan pikt jogszabaly.jpgJogforrások · Civertan pikt intezmenyek.jpgIntézmények · Civertan pikt kozgazd elm.jpgKözgazdasági elmélet · Civertan pikt tanulmany.jpgTanulmányok
Általános Civertan pikt atfogo elemzes.jpgÁtfogó elemzések Civertan pikt rejtett gazd merete.jpgRejtett gazdaság mérete · Civertan pikt feketegmegit.jpgFeketegazdaság megítélése · Civertan pikt atlathato gazdasag.jpgVersenyszféra átláthatóvá tétele · Civertan pikt atlathato allam.jpg Államháztartás átláthatóvá tétele · Civertan pikt adorendsz atalak.jpgAdórendszer átalakítása · Civertan pikt gazdpolmegit.jpg Gazdaságpolitika megítélése
Civertan pikt nemzetkozipl.jpgNemzetközi példák ( ... ország/csoport és témakör szerinti bontás, ill. csatlakoztatás a megfelelő témakörökhöz ... )
Információáramlás Civertan pikt adatvedelem.jpg Adatvédelem · Civertan pikt internetes fgazd.jpgInternetes feketegazdaság
Állami szféra Állam bevételei Civertan pikt adonemek.jpgAdónemek Civertan pikt afa.jpgÁFA · Civertan pikt auto.jpgAutó adói · Civertan pikt energiaado.jpgEnergiaadó · Civertan pikt eva.jpgEVA · Helyi adók · Illetékek · Civertan pikt iparuzes ado.jpgIparűzési adó · Civertan pikt jovedeki ado.jpgJövedéki adó · Civertan pikt munkaterh ado.jpgMunkát terhelő adók és járulékok · Civertan pikt szerencsejat ado.jpgSzerencsejátékok adói · Civertan pikt vagyonado.jpgVagyonadó · Civertan pikt vallalkozas jovado.jpgVállalkozások jövedelemadói
Civertan pikt kreativ konyveles.jpgKreatív könyvelés Civertan pikt csepeszet.jpgCsempészáruk · Civertan pikt feketefogl.jpgFeketefoglalkoztatás · Civertan pikt fe fi szamlak.jpgFekete és fiktív számlák · Civertan pikt offshore.jpgOffshore cégek · Civertan pikt penzmosas.jpgPénzmosás · Civertan pikt szamlaadas elm.jpgSzámlaadás elmulasztása · Civertan pikt vagyon vizsg.jpgVagyonosodási vizsgálatok
Civertan pikt allam jolet.jpgÁllam jóléti tevékenységei Civertan pikt egeszsegugy.jpgEgészségügy Civertan pikt gyogyszer.jpgGyógyszer · Civertan pikt halapenz.jpgHálapénz · Civertan pikt kabitoszer.jpgKábítószer
Civertan pikt szoctam.jpgSzociális támogatások Civertan pikt csaladtam.jpgCsaládtámogatások · Civertan pikt lakastam.jpgLakástámogatások · Civertan pikt rehabjar.jpgRehabilitációs járadék
Állam gazdasági tevékenységei Civertan pikt kozbeszerz.jpgÁllami beruházások · Civertan pikt korrupcio.jpgKorrupció · K+F támogatása · Mezőgazdaság támogatása
Magánszféra Civertan pikt verseny.jpgVerseny Civertan pikt versenyszabalyozas.jpgVersenyszabályozás · Civertan pikt erofoleny.jpgErőfölénnyel való visszaélés · Civertan pikt uzleti partn megtev.jpgÜzleti partnerek megtévesztése

Civertan pikt fogyasztok.jpgFogyasztók

Civertan pikt fogy megtev.jpgFogyasztó-megtévesztés · Civertan pikt tokepiaci vissz.jpgTőkepiaci visszaélések · Civertan pikt szerzoi jog.jpgSzerzői jog
Civertan pikt otletborze.jpgÖtletbörze Állami szféra · Magánszféra
Szerkesztési, rendszerezési, keresési és etikai alapelvek ··· Fel nem használt oldalak és fájlok, fölösleges duplumok, és hiányzó oldalak

Civertan pikt tamogato.jpg A honlapunkat támogatták

Ezúton is nagyon köszönjük minden olyan szervezetnek és magánszemélynek, akik anyagilag is hozzájárultak a honlapunk létrehozásához és fejlesztéséhez!

Civertan szerencsejatek logo.jpg